Lager

Ezek a sörök alsóerjesztésű sörök, mely legmodernebb csoport. A korábbi sörök jellemzően sötét színűkkel ellentétben jellemző rá az "aranyszín"-űség. Főzésükhöz csak a meg nem termékenyített nőivarú komló virágát használják fel. A sör gyártása során alsóerjedésű élesztőt használnak, onnan kapta a nevét hogy az élesztő az erjesztés során a sörlé aljára süllyed. Maga az erjesztés pedig viszonylag alacsony hőmérsékleten (6-8 °C) történik. Az érlelés időtartama minimum egy hét, hőmérséklete pedig körülbelül 0-1 °C. Alsóerjesztésű sört elöször a XIX. században főztek a különböző ipari-élelmiszeripari felfedezéseknek köszönhetően. A legfontosabb ezek közül a Louis Pasteur által szabadalmaztatott eljárás, a pasztőrözés, melynek során a sört fejtés előtt egy-két percre 70 °C-ra melegítik fel, minek hatására a sörben maradt mikroorganizmusok elpusztulnak. A lager sörök egyik legismertebb típusa a Pils sör, amely az elsők között volt sikeres az alsóerjesztésű sörök kategóriájában. (A szó eredete a német lagern szóra vezethető vissza, melynek jelentése "tárolni" és a pasztörizálásra illetve a kész sör hűtésére utal, ami a tárolási időt növeli.)

Pilseni

A Pilseni sör 1842-ben született, a csehországi Pilsenben. [Az ottani sörgyárról tudni kell: 1840-ben az elkülönült sörfőzők egyesültek és modern sörgyárat alapítottak. 1842 óta védjegyként használják a Plzensky Prazdroj (németül: 'Pilsner Urquell, magyarul Pilzeni Ősforrás) nevet. Máig is világhírű termékei a 12 fokos világos Pilsner Urquell és a 14-18 fokos barna Gambrinus. A gyárnak fennmaradt különösen díszes kapuzata. A pils tipusú sörök jellegzetes, kesernyés ízüket bőséges komlótartalmuknak köszönhetik. Fontos jellemzője még a tartós habkorona, illatos, virágos bukéval rendelkező, lágy és elegánsan száraz, komlós utóízű világos sör. Alkoholtartalmuk 4 és 5% között van.

Buzasör

Vannak olyan fajták is, amelyekben keveredik az alsó- és a felső erjesztésű sörök készítésének egy-egy eleme. Ilyen például a búzasör, amely eredetileg felsőerjesztésű sörfajta, de néha a jobb érés érdekében alsóerjesztésű élesztőt is adnak hozzá. Emellett erjedés közben spontán tejsavas erjedés is történik. Ez a sör eredetileg német típus, amelynek észak-német, és dél-német változata is ismert, mára azonban már máshol is elterjedt. Nagy múltra tekint vissza, hiszen valószínűleg a bajor kolostorokban jóval előbb készítettek búzasört, mint árpasört, csak akkor még nem elegyítették a két gabona malátáját. Ma már ez a sör nem feltétlenül tisztán búzából, hanem minimum 50% búzamalátából (a maradék maximum 50% árpamaláta) készül, természetesen víz, komló, és élesztő hozzáadásával. Ízesítőanyagokat nem tartalmaz. Fanyar, száraz sör, amelynek színe a világossárgától a sötét sárgáig terjed. Van szűrt, és szűretlen változata is, a szűretlent Hefe Weizennek, a szűrt változatot Kristall Weizennek hívják. A búzasör fogyasztásának külön szabályai vannak: fontos, hogy lassan töltsük ki a pohárba, mert itt nagyobb a túlnyomás a palackban, mint az árpasör esetében. Mindig akkora poharat válasszunk, amekkora az üveg! A németek általában fél literes, magas, keskeny korsókban fogyasztják kedvenc búzasörüket 10-12°C fogyasztási hőmérsékleten. Ami az ízesítést illeti, ihatjuk tisztán is, de az észak német változatot (Weizenbier) gyakran hígítják málnaszörppel, a dél-német, müncheni változat (Weissbier) pedig citromszelettel az igazi.

Sörfőzés alapanyagai(élesztő)

Az erjedés mechanizmusa, mely során a cukor alkohollá és szén-dioxiddá alakul, sokáig rejtélyes folyamat volt a sörfőzők előtt. Mielőtt megismerték volna az "élesztőt", különféle penészgombákkal és vadélesztőkkel idézték elő az erjedés folyamatát. De voltak ennél meghökkentőbb módszerek is, a germánok ősi eposzában az Eddában, vagy a finnek Kalevalájában az állati nyálat említik. Egyes Amazonas menti törzsek még ma is úgy indítják be a sörszerű italok erjedését, hogy a törzs asszonyai egyszerűen beleköpnek a főzőüstbe. Louis Pasteur kutatásai alapozták meg a ma elfogadott "sörfőzési higiéniát", vagyis a különféle vadélesztők, baktériumok és penészgombák és mindazon tényezők kikapcsolását a sörfőzési folyamatból, amelyek az ital erjedését károsan befolyásolják, vagy a sör romlását okozzák. A tudóst foglalkoztatta az alkoholos erjedés folyamata és szabadalmaztatta eljárását a "nem romló sör előállításáról és tárolásáról".

Sörfőzés alapanyagai(viz)

A sörgyártásra alkalmas, jó víznek abszolút tisztának, szagmentesnek és minél lágyabbnak kell lennie. A legalkalmasabb források a mélyfúrású kutak. Ma már különféle eljárásokkal olyan vizet lehet csinálni, amilyet csak akarunk, mindez csak költség kérdése. Vannak sörgyárak, akik kifejezetten büszkék a természetes forrásból származó vízre, ezt meg is fizettetik a fogyasztóval. Az egyik finn sörgyár húszezer éves "abszolút szennymentes" vízből főzi sörét, ugyanis a sarkvidéki jeget olvasztja fel.

Sörfőzés alapanyagai(komló)

A komló a sör fűszere, ez adja jellegzetes keserű ízét. A komlóban található alfa-savak csíraölő és konzerváló hatása megnöveli a pasztörizálatlan sörök eltarthatósági idejét. A komlóban található lupulin nyugtató hatású, ez okozza az egy-két pohár sör elfogyasztása utáni kellemes bágyadtságot. A komló kétlaki nővény a sörfőzéshez, pontosabban az alsóerjedésű sörök főzéséhez a meg nem termékenyített nőivarú egyedek virágát használják, ugyanis a megtermékenyített virág magjai gátolják az alsóerjedésű sörök tisztulását. éppen ezért Európában csaknem teljesen kiirtották a hímivarú egyedeket. Angliában viszont a felsőerjesztésű ale-k készítésénél ez egyáltalán nem volt zavaró. Az angolok rögtön ideológiát is gyártottak a dologhoz, mondván, mit lehet várni egy olyan sörtől, amelyet "szomorú, egyedülálló és magányos" komlóval készítenek. Napjainkban a komlót már nem a természetes, hanem bizonyos "előfeldolgozott" állapotában használják. Ilyen előfeldolgozás a komló pelletezése, amikor a komlót apró, kemény golyócskákká sajtolják. Ezzel csökkentik a térfogatát és a szállítási, tárolási költségeket is. Másik általánosan ismert és használt formája a komlónak a komlókivonat, mely egy zöldes, fekete színű massza, amely tartalmazza a növény keserű anyagait és mindazokat az alkotóelemeket, melyek a komlót a sörfőzés nélkülözhetetlen alapanyagává teszik.

Sörfőzés alapanyagai(maláta)

A sörfőzéshez használt maláta tulajdonképpen csíráztatott és aszalt árpa. A malátázás során a gabonaszemek keményítőtartalmának nagy része cukorrá alakul. Régen minden sörfőzdéhez tartozott saját malátázó, ma már sok gyár készen vásárolja a malátát. A malátázás során a friss és egészséges gabonaszemeket a szükséges időre (50-90 óra) beáztatják, és egy magas páratartalmú, meleg helyiségben szétterítik és csíráztatják. A csírázás néhány nap alatt végbemegy és közben a gabonaszemekben lévő enzimek a keményítőt nagy molekulájú cukrokká alakítják. Közben a malátarakást folyamatosan forgatják, hogy a gabonaszemek kellő mennyiségű levegőt, hőt és nedvességet kapjanak és nehogy befülledjen, berohadjon a rakás. A csírakezdeményeket eltávolítják és a gabonaszemeket kiszárítják, aszalják. A szárítás időtartamától és hőmérsékletétől függően különböző malátákat kapunk, a 75-85 °C-on szárított malátát bécsi, a 100-110 °C-on szárítottat sötét, vagy müncheni típusú malátának nevezik.

A magyar sörfőzés

A magyarok már az őshazában is ismerték a sörfőzés tudományát és a Kárpát-medencében történő letelepedés után is művelték. A főzött sör is a földesúrnak járó szolgáltatások közé tartozott, úgy mint a méhsör (márc) is. (Méhsör = mézből, vízből és fűszerekből készült ősi ital.) Az emberek mindkét fajta sör készítéséhez értettek és szabadon főzhették azokat. A városok kialakulásával azonban a sörfőzés is kiváltság lett, melyet minden telkes polgár gyakorolhatott. Azonban míg a „föld népe” csak saját fogyasztásra főzte a sört, a polgárság kezdettől fog eladásra is.
A sörfőzést, vagy ahogy akkoriban hívták, sörnevelést, mint mesterséget csak kevesen művelték. A földesurak saját sörnevelőket alkalmaztak, de ezen kívül városonként mindössze egy sörnevelő tevékenykedett. Ez az oka annak, hogy a magyaroknál csak a 16. század végén alakultak meg a céhek, de azok is csak kevés helyen. A sörgyártás azonban virágzott, főként a háborús időkben, amikor gyakorlatilag ételként tekintettek a sörre.

Többféle árpasört főztek a középkorban és a sör ára az árpa ára szerint változott. Léteztek barna és világos sörök, melyek színe az árpa pörkölésének mértékétől függött. Gyengébb söröket ismételt felöntéssel főztek, s fickónak, vékonynak vagy ritkának nevezték. Nagyobb alkoholtartalmú, vastag söröket is készítettek, mint például a böjtös sör, amit márciusban főztek és nagyböjt idején a hal mellé fogyasztottak.
Ám bármilyen sörről is legyen szó, az italozástól való lerészegedés tilos volt, és akit ezen kaptak azt szigorúan megbüntették.
A 17. században a hivatásos sörnevelőké lesz a vezető szerep, ekkor válik igazán mesterséggé a sörfőzés. 1696-ban új sörrendtartás lép életbe, miszerint csak az lehet hivatásos sörfőző, akit a céh mesterré avatott. Az avatás feltétele pedig kétéves céhes inas idő, háromévi vándorlás és megfelelő tapasztalat. A földesúr saját nevelője azonban nem tartozott céhes felügyelet alá. A földesuraknak ugyanis csak az számított, hogy a sörnevelője értse a dolgát és hűséges legyen hozzá, s cserébe igencsak bőséges fizetségben részesült.

A 18. század végére az addig fa, fém és cserép ivóedényeket felváltotta a sörös korsó. A 19. században pedig újabb változások következtek. Egyrészt korszerűsödtek a sörnevelőházak és berendezések, másrészt megjelentek az idegen sörök, mivel vám ellenében engedélyezték ezek behozatalát. Immáron nem a nevelőházakat, hanem a sörfőzés jogát adták bérbe. A sörfőzőkből kiváltak a pálinkafőzők, így elterjedt a pálinkaivás és nagyobb mérteket öltött az alkoholizmus is.

Az 1850- es években alakult meg az első sörgyárunk, Kőbányai Serház Társaság néven azzal, hogy Schmidt Péter, pesti polgár kiegyenlített hőmérsékletű pincéibe települt a pest-budai sörfőzés. Schmidt Péter ugyanis nevelőháza pincéjéül Kőbánya egyenletes hőmérsékletű járatait használta, ami a sör utóerjedésének rendkívül kedvező környezet. A sok kis kapacitású nevelőház helyét fokozatosan átvették a nagyüzemi termelésű sörgyárak és a sörfőzés szabad ipar lett. 1850-től kezdve pedig a sört is megadóztatták.

pesti sörgyárak megteremtették a korszerű söripart Magyarországon. Kialakultak a ma ismert sörfajták:

- a teltsárga, erősen komló ízű pilseni
- a zöldessárga, malátadúsabb kőbányai
- a maláta ízű barna sör, a müncheni
- a sötétebb, tartalmasabb kulmbachi.

A sörfogyasztás ugrásszerűen növekedett. Míg 1851-ben a 773 működő sörnevelőházban 384 ezer hektoliter sört állítottak elő, addig az 1920-as években a 15 sörgyár kb. fél millió hektolitert. Az egy főre jutó évi átlagfogyasztás ekkor 7 liter körül volt. (2004-ben pedig évi 75 liter az egy főre jutó átlagfogyasztás.)

A sörfőzés története

A sörgyártás ősi tevékenység. A Kr. e. V. évezredben az ókori egyiptomiak már foglalkoztak sörfőzéssel, hitük szerint az ital Ozirisz isten találmánya, aki ezzel is boldogítani akarta az embereket. Egyiptomban minden társadalmi rétegben (a rabszolgák körében is!) rendkívül népszerű ital volt az akkor még datolyával ízesített sör, s i. e. 1800 körül már ismerték a kimondottan a sör erjesztésére szolgáló élesztőket is.
Babilóniában szintén nagy népszerűségnek örvendett, i. e. 5000 körül már tanult sörfőzők készítették a nedűt és i. e. 2000 körül kocsmában is fogyasztható volt. A mézzel és gyümölcsökkel ízesített sör Hammurabi törvénykönyvében is megjelent: „Ha egy kocsmárosnő (50 liter) sört adott hitelbe, aratáskor (40 liter) árpát kapjon.” (Bogdán) Szabályozták továbbá a sör minőségére vonatkozó előírásokat is, s ezek be nem tartása súlyos büntetéseket vont maga után.
A sör kialakult korai népszerűsége ellenére sem a görögök, sem a rómaiak nem kedvelték, inkább bort fogyasztottak. Annál inkább szerették a germánok, akik az egyik legnagyobb élvezetnek tartották a sörivást. A germán sörök ízesítésére különféle bogyókat, illetve fűszereket használtak (pl.: borókabogyó, sáfrány, kömény, ánizs).

Az ókori sörök komló nélkül készültek, mivel ezt még nem ismerték, így a sör ekkor gyakorlatilag egy gyorsan romló, édeskés árpalé volt. A komló csupán az ázsiai népek között volt ismert, akik gyógyításra használták, a hidegrázást és a maláriát is komlóteával kezelték. Komlót tartalmazó sört Európában először a finnek készítettek a VIII. században, őket követték a magyarok, majd használata fokozatosan elterjedt a kontinensen. A komló alkalmazásával a sör elnyerte a ma is ismert kesernyés ízét és eltarthatósága is jelentősen megnőtt. A komló megjelenése előtt a jellegzetes kesernyés íz elérésére tölgyfakérget, mézet, gyömbért, szegfűszeget és különböző füveket használtak ízesítőként, de a komló a 13. századtól kezdve gyakorlatilag teljesen kiszorította ezeket az ízesítőket. Ebben az időben még az árpát sem használták sörfőzésre, helyette búzát vagy zabot.

A középkorban a sörfőzés kezdetben a szerzetesrendek köré szerveződött, ám a középkori városok kialakulásával szerepük egyre csökkent. A 13. században kialakultak ugyanis a sörfőző céhek a hatékonyabb érdekérvényesítés céljából. A felügyeletüket ellátó városi tanácsok kidolgozták a sörfőzésre vonatkozó előírásokat, melyek között az első meghatározta, hogy a sör csakis árpából készülhet (nem pedig búzából, rozsból vagy zabból). 1516-ban jelent meg a bajor tisztasági törvény, mely megszabta, hogy a sör kizárólag malátából, komlóból, sörélesztőből és vízből készülhet. Ezeken kívül minden más anyag felhasználása tilos.

A céhes sörfőzés évszázados szerepét az újkorban a sörgyárak vették át, amit elősegített a népesség, így az igény növekedése, a fogyasztási szokások megváltozása, illetve a sörgyártást segítő találmányok is. A 19. században aztán elindult a sörök tömeggyártása először Európában, majd Amerikában és fokozatosan a világ minden részén.

A sör gyógyszer

A sör a legősibb italaink közé tartozik. Már Kr. e. 3500 táján is erjesztettek gabonát a sörfőzéshez – jóval előbb, minthogy kenyérsütéshez használták volna. Néhány száz évvel ezelőtt még biztonságosabb volt sört inni, mint folyóvizet, mert a sörfőzéshez a vizet felforralták. Szakértők szerint méltatlanul marasztalják el a steril, mérgező anyagoktól mentes, izotóniás sört.

A sör tökéletes táplálék: vizet, szénhidrátot, fehérjét is tartalmaz. Enyhe alkoholtartalma javítja a vérkeringést, s a mértékletes sörivóknál kisebb a szívbetegségek kockázata, mint a sör rabjainál és az absztinenseknél. A sör 93 tömegszázaléka víz. Kis alkoholtartalma miatt a többi alkoholos italnál jobban oltja a szomjat. Mivel a sörök többsége izotóniás (ozmózisnyomásuk megegyezik a szervezet folyadékainak ozmózisnyomásával), a sörfogyasztás alig hat a szervezet vízháztartására.

Fél liter sörben körülbelül 15 g, csíráztatott árpából származó szénhidrát van. Ebből nem egészen 2 g erjeszthető cukor, a többi dextrin (köztitermék, amely akkor keletkezik, amikor a keményítő maltózzá és d-glükózzá alakul át). A szénhidrátok fontos energiaforrások; egy üveg (fél liter) sörből kb.180 kcal-t nyerhetünk (ugyanennyi kólából 240 kcal-t, sovány tejből 200 kcal-t), de más cukros ételektől, például a lekvároktól és az üdítőitaloktól eltérően a sör nem gyorsítja a fogszuvasodást.

Érdekes módon az etanol kalóriaértéke 7,1 kcal/g – majdnem kétszerese a szénhidrátokénak, amelyek 4,1 kcal/g energiát szolgáltatnak. A sörben kis mennyiségű rostos anyag – növényi sejtfalat alkotó poliszacharid (például cellulóz és pektin) – is van. Egy üveg barna sörre 1 g rost jut, a világos sörök ennek a felét se tartalmazzák. A közhiedelemmel ellentétben a sörben nincs zsír. A „sörhas” valószínűleg az alkohol étvágygerjesztő hatásának tudható be. Ezt a hatást némiképp csökkenti a sör szén-dioxid-tartalma, amely arra készteti a sörivókat, hogy kis adagokban kortyolják a sört, s hagyjanak időt szomjuk csillapítására. A szénsavas italok elősegítik a gyomorsavképződést (az emésztést), serkentik az izmokba, az agyba, a tüdőbe és a vesébe tartó véráramot. A fogyókúrázóknak mégis csökkenteniük kell a sörfogyasztást, mert a szervezet inkább a sörből származó szénhidrátot égeti el a lerakódott zsír helyett.



Talán meglepő a sör nagy fehérje- és vitamintartalma is. Egy üveg sörben kb. 2 g fehérje van, ennek egyhetedét teszik ki a fehérjealkotó aminosavak. Az aminosavak fontos szerepet játszanak az enzimek aktiválásában, a szervezet pH-jának szabályozásában, a tápanyagok energiájának átalakításában, hogy az izmok számára használható energia keletkezzék. Az aminosavak főként a malátából kerülnek a sörbe.
Még érdekesebb, hogy egy üveg sör csaknem 4 g B-vitamint tartalmaz: niacint, pantoténsavat, piridoxint és riboflavint. A sörben jelentős mennyiségű folsav is van (üvegenként 26 μg) – a terhes nők ezzel a vitaminnal csökkentik a magzat gerinc rendellenességének esélyeit. A sörivás egy másik előnye, hogy a sör – néhány más italtól eltérően – viszonylag kevés nátriumot tartalmaz. A sörben a Na:K arány 1:4, míg egyes sportitalokban 29:1 az arány.

A sörben rendszerint kevés a kalcium, csak fele annyi, mint a fehérborban, és a nitráttartalom (üvegenként kb. 5 μg) jóval kisebb, mint az Egészségügyi Világszervezet által felállított határérték.

Mérgező fém, például kadmium, króm, kobalt, ólom, higany és ón szinte nincs is a sörben. Ennek részben az az oka, hogy a sörfőzdék gyakran forrásvizet használnak, amelyben kevés a vegyszer, s ebbe a vízbe nem kerül ólom a régi vízvezetékből. Másrészt az élesztőben levő, kéntartalmú csoportok az erjesztés során szivacsként szívják magukba a nehézfémek többségét. A sör alumíniumtartalma is alacsony. A földkéregben minden fémnél több alumínium van, s szinte minden élelmiszerben kimutatható alumínium. Az angol földművelési minisztérium adatai szerint a sör 5 -6500 ppb, legtöbbször kb. 100 ppb alumíniumot tartalmaz (kb. 57 μg-ot üvegenként). Ugyanennyi alumínium kerül a dobozos kólába és 36-szor ennyi a teába. Bár a szokásos, környezetben előforduló alumíniumkoncentráció nem mérgező, néhány éve összefüggést próbáltak kimutatni az élelmiszerek alumíniumtartalma és az Alzheimer-kór között. Ma már inkább érrendszeri okokra vezetik vissza a betegséget, de az alumíniumot a közvélemény most is kerülendőnek tartja. Többen aggódtak, hogy a savas sört alumíniumdobozban vagy – hordócskákban árulják, a védőbevonat azonban megakadályozza, hogy az alumínium a sörbe oldódjék.

A sör – egyéb jó tulajdonságai mellett fertőtlenítő hatású és steril. A XII. században a német szerzetesek gyógyító céllal tettek a sörbe komlót, míg a XIV. században a flamandok a kesernyés íz miatt adtak komlót a sörhöz, amely szállítás, tárolás közben sem romlott már meg. A komlóból származó gyanta és az alkohol antiszeptikus hatású. A sörcefre főzése is kiűzi a baktériumokat a sörből.

A mérsékelt sörfogyasztás feltehetően nem károsítja az egészséget – az angol söripart egyébként több rendelkezéssel szabályozzák, mint a gyógyszer- és radiokémiai ipart együttvéve. Sőt, a mérsékelt sörfogyasztás hasznos lehet: az 1970-es években publikáltak először olyan dolgozatokat, amelyek kapcsolatot állapítottak meg a mérsékelt alkoholfogyasztás (átlagosan napi egy üveg sör) és a szívbetegségek esélyének csökkenése között. Úgy tűnt, hogy azokat, akik kevés sört vagy bort fogyasztanak, kevésbé veszélyezteti a szívinfarktus, mint az absztinenseket. Többen azonban úgy vélték, hogy az adatok nem megbízhatóak, mert a felmérésben szereplő absztinensek között olyanok is voltak, akik
szívbetegség vagy más egészségügyi okok miatt hagytak fel a komoly alkoholfogyasztással.

Újabb, feltehetően kevésbé torzított vizsgálatok is azt állapították azonban meg, hogy heti 14 alkoholegység (hét üveg sör) kisebb kockázatot jelent a szívbetegség szempontjából, mint az iszákosság vagy az absztinencia. Kimutatták például, hogy az alkoholfogyasztás megnöveli a nagy sűrűségű lipoproteinek (HDL) mennyiségét a vérben, s ez csökkenti a koszorúér-megbetegedések kockázatát; a mérsékelt alkoholfogyasztás miatt nő a HDL-koleszterin, csökken az LDL-koleszterin mennyisége a vérben (LDL: kis sűrűségű lipoprotein), ami csökkenti a szívinfarktus esélyét.

A szálas LDL-koleszterin az artériák falához tapadva hálószerű képződményeket kelt, amelyek érelmeszesedéshez vezethetnek. A tömör, golyószerű HDL-koleszterin megrongálja az LDL-koleszterin hálóit, az LDL-eket kilöki, s így az artériát megtisztítja. A mérsékelt alkoholfogyasztás az epekőképződést is visszaszorítja. Epekő általában akkor képződik, ha az epe túltelítetté válik a koleszterinnel. A kutatások szerint az alkohol csökkentheti a koleszterinszintet, s ez nem kedvez az epekő kialakulásának.

Egy 70 kilogrammos ember mája óránként 7 g alkoholt (kb. fél üveg sört) képes feldolgozni, 24 óra alatt legfeljebb 150 g-ot. Ha valaki egyszer-egyszer a kelleténél többet iszik, nem esik baja (ha nem vezet autót, nem nyúl gépekhez és nem megy ki a forgalmas utcára). A komoly alkoholfogyasztás azonban szívbetegséget, májzsugorodást, elhízást, romló reflexeket, viselkedésbeli változást, családi, egzisztenciális gondokat okozhat.

Tehát igyunk egy keveset, és ne felejtsük el, hogy a cigarettázás sokkal kockázatosabb, mint az ivás. A brit belügyminisztérium statisztikái szerint ugyanis 1990-ben a dohányzás négyszer annyi halálozáshoz vezetett, mint az alkoholfogyasztás.