A sörfőzés története

A sörgyártás ősi tevékenység. A Kr. e. V. évezredben az ókori egyiptomiak már foglalkoztak sörfőzéssel, hitük szerint az ital Ozirisz isten találmánya, aki ezzel is boldogítani akarta az embereket. Egyiptomban minden társadalmi rétegben (a rabszolgák körében is!) rendkívül népszerű ital volt az akkor még datolyával ízesített sör, s i. e. 1800 körül már ismerték a kimondottan a sör erjesztésére szolgáló élesztőket is.
Babilóniában szintén nagy népszerűségnek örvendett, i. e. 5000 körül már tanult sörfőzők készítették a nedűt és i. e. 2000 körül kocsmában is fogyasztható volt. A mézzel és gyümölcsökkel ízesített sör Hammurabi törvénykönyvében is megjelent: „Ha egy kocsmárosnő (50 liter) sört adott hitelbe, aratáskor (40 liter) árpát kapjon.” (Bogdán) Szabályozták továbbá a sör minőségére vonatkozó előírásokat is, s ezek be nem tartása súlyos büntetéseket vont maga után.
A sör kialakult korai népszerűsége ellenére sem a görögök, sem a rómaiak nem kedvelték, inkább bort fogyasztottak. Annál inkább szerették a germánok, akik az egyik legnagyobb élvezetnek tartották a sörivást. A germán sörök ízesítésére különféle bogyókat, illetve fűszereket használtak (pl.: borókabogyó, sáfrány, kömény, ánizs).

Az ókori sörök komló nélkül készültek, mivel ezt még nem ismerték, így a sör ekkor gyakorlatilag egy gyorsan romló, édeskés árpalé volt. A komló csupán az ázsiai népek között volt ismert, akik gyógyításra használták, a hidegrázást és a maláriát is komlóteával kezelték. Komlót tartalmazó sört Európában először a finnek készítettek a VIII. században, őket követték a magyarok, majd használata fokozatosan elterjedt a kontinensen. A komló alkalmazásával a sör elnyerte a ma is ismert kesernyés ízét és eltarthatósága is jelentősen megnőtt. A komló megjelenése előtt a jellegzetes kesernyés íz elérésére tölgyfakérget, mézet, gyömbért, szegfűszeget és különböző füveket használtak ízesítőként, de a komló a 13. századtól kezdve gyakorlatilag teljesen kiszorította ezeket az ízesítőket. Ebben az időben még az árpát sem használták sörfőzésre, helyette búzát vagy zabot.

A középkorban a sörfőzés kezdetben a szerzetesrendek köré szerveződött, ám a középkori városok kialakulásával szerepük egyre csökkent. A 13. században kialakultak ugyanis a sörfőző céhek a hatékonyabb érdekérvényesítés céljából. A felügyeletüket ellátó városi tanácsok kidolgozták a sörfőzésre vonatkozó előírásokat, melyek között az első meghatározta, hogy a sör csakis árpából készülhet (nem pedig búzából, rozsból vagy zabból). 1516-ban jelent meg a bajor tisztasági törvény, mely megszabta, hogy a sör kizárólag malátából, komlóból, sörélesztőből és vízből készülhet. Ezeken kívül minden más anyag felhasználása tilos.

A céhes sörfőzés évszázados szerepét az újkorban a sörgyárak vették át, amit elősegített a népesség, így az igény növekedése, a fogyasztási szokások megváltozása, illetve a sörgyártást segítő találmányok is. A 19. században aztán elindult a sörök tömeggyártása először Európában, majd Amerikában és fokozatosan a világ minden részén.